|
Első fanfiction!
 Érdekes történet! Érdemes elolvasni, nem bánjátok meg!
Naraku elgyőzése, kicsit más szemszögből.
Inuyasha és Kagome,
Valamint,
Miroku és Sango szerelmi kapcsolatának alakulása.
Írta Keiko
Mivel kellemes nyári nap volt, úgy gondoltam elmegyek a kedvenc erdőmbe sétálni. A szél is csak, épphogy fújdogált. Na meg, úgy is rég jártam arra.
Az emlékeimben úgy élt, hogy az erdő végén egy szirt van. A lábánál – mármint a szirtnek -, pedig egy széles patak folydogál, és lent folytatódik tovább az erdő. Majd egy hegységlánc részei láthatók, sok apró dombbal körülötte. Az egyik tetején, egy régi vár romja van.
Mikor kicsi gyermek voltam, mindig ott játszottam a romok között a testvéremmel. Hiába volt varázserőnk, édesanyánk mindig féltett minket. Tudni illik, egy boszorkány család sarjai vagyunk. És a közeli faluban élünk, ahol mindenki olyan, mint mi. Már nagyon régen, kb. 5 éve jártam az erdőben. Azért voltam távol, hogy fejlesszem az erőmet. Mostanra már, őseim erejének teljes birtokában vagyok, így minden varázslatot meg tudok igézni. Lassan sétáltam az erdőben, mert szép emlékek kötöttek minden egyes négyzetméteréhez.
Már pár órája sétálgattam, mivel a falutól azért messze volt, és mikor majdnem a végéhez, a szirthez értem, erős szél csapta meg az arcomat. Az érzékeim rossz események leforgását súgták, így gyorsan rohanni kezdtem.
Amikor a szirt végére értem. Láttam, hogy a régi várrom helyén, egy palota áll. Felette egy sejtelmes sötét, fekete és lilás színű felhő lebeg. Sok ezer szellem és démon rajzott a palotához. Amint láttam, harcra készültek, viszont már valamiféle csata már folyt ott.
Nem tudtam, mi történik, de mivel a kíváncsiságom erősebb, minthogy az eszemre hallgassak, meg akartam nézni. Ezért lebegéssel folytattam utamat, mivel a gyaloglás hosszabb, és kimerítőbb. Gondoltam, tartalékolnom kell a fizikai erőmet, hátha még futnom is kell. Egy álcázó varázslatot is alkalmaztam, hogy míg odaérjek a szellemek számára láthatatlan legyek.
Kis idő után odaértem, 4 ember, egy rókakölyök és egy macska harcolt. A palota körül, valamilyen savas folyadékkal töltött árok volt látható. Közelebb mentem, hogy jobban szemügyre vegyem azokat, akik harcolnak. Már elég fáradtnak látszottak, jelek szerint élet-halál harcot vívtak, de nem adták fel. Nem is adhatták volna, mivel a démonok csak úgy özönlöttek, ha megöltek 100-at jött helyette 200. A küzdők tagjai: két lányból, és két fiúból állott.
Az egyik lány, igen fura ruhában volt. Kicsi szoknyában, valami ingszerű fölsőben. Olyan volt, mint a jövőbeni iskolások egyenruhái. Ugyanis az édesanyám a jövőben élt sokáig, és mikor velem volt várandós, visszajött ebbe a korba. Egy kúton keresztül közlekedett, ez a világ és a jövőbeni japán között. Mindig hozott onnan valamit. Volt hogy képeket is, amiken a jövő „csodái" voltak láthatók, vagy az egyszerű iskolások. Onnan volt ismerős a ruha is. Egy íjjal, na meg persze nyíllal küzdött. Amikor lőni készült nagyon erős, és tiszta aura látszódott körülötte. Az aurát viszont nem mindenki látja. Mindezeket azért, hosszas várakozás után állapítottam meg, nem pedig ránézésre.
A másik lány egy szellemirtó volt. Régen a falujukban jártam, és tanultam tőlük. Ismerős is volt egy kicsit az arca. Egy csonttörővel harcolt. A macska is az övé lehetett, mivel, csak az ő parancsait követte, és Kirara-nak hívta.
Az egyik fiú egy szerzetes volt, kinek feketelyuk volt a jobb kezén, és azzal szívta be a szellemeket. Nekem, kifejezetten tetszett. Nagyon helyes, jóképű pasi volt.
A másikuk, a negyedik fél, egy hanyou, azaz félszellem volt. Kutyafülekkel rendelkezett, piros kimonóban, és egy nagy karddal harcolt. Igaz a kimonója felsőjét már nem viselte, gondolom a harc közben elszakadt neki és jobbnak látta levenni.
Nem akartam közbeszólni, végül is, nem az én harcom volt. Feltehetően, a fehér majomgúnyás lény ellen harcoltak, aki a palota egyik szobájából nézte az eseményeket. A félszellem így szólt hozzá.
Naraku. Te gyáva féreg. A szellemeidet küldöd ellenem. Nem tudsz megküzdeni velem. És még az arcodat sem mutatod.
Ezekre a szavakra Naraku levetette a jelmezét. Egy hosszú, feketehajú férfi személye tárult fel, mind az én, mind a küzdők szeme elé. Nem tagadom jóképű volt, de a sötétség aurája, hatalmasabb volt nála.
Nem válaszolt, és bement a palotába. A félszellem erre nagyon mérges lett, egy kardcsapással legyilkolt 100 szellemet.
Még egy darabig néztem a harcot, nem akartam beleszólni, nem is lett volna értelme. Azt se tudtam ki kicsoda. De valami mégis arra késztetett, hogy segítsek. A kis rókakölyök nagy bajba került. Mivel a többiek nem tudtak segítségére sietni, én indultam.
Míg pár szellemmel harcolt, egy hátulról támadt rá, így nem tudta magát megvédeni időben, és a démon a földre terítette, ezért is vesztette el az eszméletét. Gyorsan odalebegtem hozzá, és fölkaptam, még mielőtt a szellem megette volna, mivel arra készülődött. Közvetlen, a szellem orra elől „csentem el" a kölyköt. Mikor már a levegőben voltunk, felébredt, és elkezdett kiabálni.
Kagome, segíts! Elkapott egy szellem! – szegényke nagyon megijedt. A könnyei is elkezdtek hullni, valamint a kezemet ütögette.
Nem kell félned. Én nem vagyok szellem. Barát vagyok, aki segít. – válaszoltam neki nyugodt hangon.
És ki vagy te? – kérdezte, majd így kiáltott fel – Vigyázz! A hátad mögött!
Mivel a démon elől elvettem a „vacsoráját" dühös lett. És ezen felül még az álcázó varázslatom is megsemmisült, mikor felfedtem magam a kis róka előtt. Így pár 100 szellem elkezdett üldözni minket.
Először manőverezni kezdtem, hogy időt nyerjek a támadásomhoz. Majd mikor kellő távolságba értünk a hátamra raktam a kölyköt és elkezdtem mondani egy varázslatot.
Ki szellem most pusztuljon,
Utána híre, hamva se maradjon.
1000 év az sok idő,
Boszorkányok ereje jöjj elő.
Őseim szelleme álljatok mellém,
Most erő költözz belém.
Vereséget nem szenvedek,
S az ártatlanokat így megmentem.
Fényesség, jer elő kezemből,
Hogy a gonosz megsemmisüljön.
Tisztítótűz!!!
Ekkor fényes csóva jött ki a kezemből, ami a gonosz lelkeket megtisztítja. Ha nincs halandó teste, vagyis nem szállt meg senkit, hamuvá porlassza szét a démont testét. Ez utóbbi történt az üldözőinkkel is. Ezt gyógyításra is szoktam néha használni, kisebb mértékben.
Ez a tisztítótűz varázslat nekem mindig a jobb kezemen jelenik meg – igaz ritka eset mikor használom -, ugyanúgy, mint a szerzetes kezén az a feketelyuk. Csak annyi különbséggel, hogy az enyém, kisugároz egyfajta tisztító erőt, ami mindent megtisztít függetlenül élőlény e vagy sem, az övé pedig beszívja az élőlényeket és egyéb más tárgyakat. Nagy akaraterő kell hozzá, hogy valaki a sok rossz erő beszívásával ne váljon maga is gonosszá.
Mikor a többi szellem is felfigyelt az „attrakciómra", özönleni kezdtek felém. Egy védőburok varázslatot vontam a kis rókadémon köré és leküldtem a földre. De még hozzátettem ezt.
A nevem Kimiko, és a varázslatom nem tart sokáig, viszont megvéd a támadásoktól.
Köszönöm, az én nevem Shippo.
A rókakölyök jól megvolt a varázslatom segítségével, miután biztonságban földet ért. Ekkor, újra a tisztító tűzet, alkalmaztam a szellemeken, míg abba nem hagyták az üldözésemet. Ami igen rövid időn belül bekövetkezett, mivel a hanyou-ra összpontosítottak, és a kis csapatára. Én túl nagy falat voltam számukra.
Majd láttam, hogy a szellemirtó lány a fáradtságtól összeesett, több száz szellem - közöttük is a leggonoszabbak – arra akartak törekedni, hogy minél előbb megöljék, a legyengült lányt. A segítségére akartam sietni, de a szerzetes gyorsabb volt, akit a lány Miroku-nak hívott. Előbb ért oda és ezt mondta: Indulj szél!!!
Ekkor a kezén levő lyuk beszippantotta a szellemeket. De túl sok volt ez neki, a mérgező darazsaknak is köszönhetően, összerogyott a lány mellé, de még időben sikerült a kezén levő feketelyukat „bezárnia". Erre a macska is odarohant, hogy megvédje őket, de túl sokan akartak velük végezni. A kis róka is ott volt, hogy segítsen. Nem törődtem azzal a pár szellemmel, akik engem akartak volna megtámadni és amint tudtam, odarohantam, hogy védelmet nyújtsak.
A félszellem és a másik lány is harcoltak, de ők a többiekkel történt eseményekből nem sokat észleltek, mivel Naraku, valamilyen gátat képzett a palota köré egyből a savas árok széléhez.
Hogy mit mondtak, és mit nem, nem hallottam, még gondolatolvasással sem tudtam megállapítani. A gát, túl erős varázslat volt, még nekem is.
Egy védőfal bűbájt vetettem be, hogy megvédjem a lányt, Miroku-t, Shippo-t és Kirara-t. Így az a szellem, amelyik a falnak ütközött egyből semmivé lett. Ez erősebb varázslat volt, mint a védőburok. A macska először nekem akart támadni. Azt hihette, hogy ártani akarok, de Shippo lenyugtatta. Szerencsémre.
A szellemek csak jöttek, hasztalan. Mind elpusztult. A szellemirtó és a szerzetes, még mindig eszméletlenül feküdtek, annak ellenére, hogy Shippo és Kirara is megpróbálta őket felébreszteni. De a védőfal megvédett mindenkit. A hanyou-val és a lánnyal történt eseményekből, nem sokat láttam.
A lány az íjával próbálta meg azt a pár szellemet megölni, ami a gát mögött „rekedt", és a félszellem is segített neki. A hanyou a savas folyadékban állt, de a lány egy száraz kiemelkedésen. Egy csapás viszont, amit Naraku küldött a lány felé eltalálta őt, ezért a földre rogyott, de még eszméleténél volt. Erre a félszellem nagyon dühös és egyben aggódó arccal kiabált valamit Naraku-nak, majd a lány elé ugrott, hogy megvédje őt.
Shippo mellettem így „szurkolt": Inuyasha ne hagyd, hogy Kagome meghaljon. Le fogjátok győzni Naraku-t. A falat még fenntartottam, nehogy valami meglepetés érjen minket, igaz, már szellemek, a gáton kívül nem voltak.
Amikor a lány, akit Kagome-nak hívtak, visszanyerte az öntudatát, felállt, és mondott valamit Inuyasha-nak. Erre a hanyou szintén válaszolt. Nem tudom, mit mondtak egymásnak, de Inuyasha mögé ment Kagome, hátulról átölelte. Gondolom azért, hogy támogassa. Egy következő támadás, amit Naraku küldött, megölte a szellemeket is és azt a kis száraz részt is elpusztította, amin álltak, de Inuyasha időben elugrott. Már csak a savas árokban tudtak megállni.
Amint láttam Kagome-nak nagy fájdalmai voltak, hogy a sav marta a talpát, de kibírta. A félszellem erőt gyűjtött, hogy megölje Naraku-t. Nem tudom, hogy az az erő, ami a szellem kardjába szállt mi lehetett, de azt tudom, hogy Kagome erejének köszönhetően sikerült ilyen nagy csapást mérni Naraku-ra, aki a támadástól megsemmisült, és vele minden, amit ő teremtett, kezdve a palotától, a savas árkon keresztül, a sötét felhőig.
Ezután a nap kisütött, és minden visszaállt olyan helyzetben, mint amilyennek kisgyermekkoromban is láttam. Mindent szépség borított el. Sehol egy csepp vért, vagy a szellemek csontvázat nem lehetett látni.
Mikor a félszellem elrakta kardját, Kagome ájultam esett a földre. Inuyasha is súlyosan megsérült, de ő könnyebben átvészeli az ilyesmit, mivel szellem vér is folyik az ereiben. Amikor észrevette, hogy a lány a földön feküdt, egyből az ölébe vette. Én a védőfal varázslatot feloldottam és mivel már a gát sem volt meg, odarohantam segíteni. A szellemirtó lány az események leforgása alatt felébredt, és Miroku-t ápolgatta.
Amikor odaértem, nem tudta Inuyasha, hogy barát vagyok, vagy ellenség, ezért nem engedte, hogy közelebb menjek. Majd akkor enyhült meg mikor ezt mondtam:
Ha nem segítek. Kagome meg fog halni. – erre a kijelentésemre félelem ült az arcára.
Mivel már elég közel voltam, és nem zárta el varázslat a tudatát sem, tudtam volna a gondolataiban olvasni. Nem nagyon volt rá szükség, mivel látszódott Inuyasha arcán, hogy szereti Kagome-t. Vagy legalábbis valamilyen szoros érzelmi kötődés fűzi hozzá.
Akkor, mire vársz! Tegyél valamit. Nem akarom elveszíteni. – kiabálta zaklatott hangon, de mégis dühöngve – Ha nem kérem, hogy segítsen az erejével, ez nem történik meg. – dünnyögött még magában.
Nyugodt helyre kell mennünk. Nincs valahol egy táborotok? Vagy vigyük inkább az én falumba? – kérdeztem tőle. Erre csak ennyit válaszolt.
Biztonságba. Nem kell más.
Akkor menjünk, az én falumba, ott sok boszorkány van és a védelem nagy erejű.
Boszorkány! – nézett rám értetlenül – Mi vagy te?! Nem hittem, hogy találkozom, olyannal, aki segítene. Általában mindegyik meg akart minket ölni.
Mi mások vagyunk. Majd te is meglátod. A falum arra van. Induljunk.
Már egyből vinni is akarta Kagome-t az ölében, de nem volt hozzá ereje és térdre rogyott.
Várjál. Majd én viszem. – mondtam neki.
Nem. Nem engedem. Nem akarom elhagyni. – önfejűsködött Inuyasha.
Te tudod. – ekkor a tárgymozgató képességemmel és a lebegéssel felemeltem őket és elindultunk.
Inuyasha kicsit meglepődött, de Kagome-t a kezében tudta tartani, ez volt számára a fontos és, hogy egy percre se engedje el. Ezalatt a szellemirtó lány feltette Miroku-t Kirara-ra és Shippo-val együtt, követtek minket. A lány nem akart jönni kezdetben, de a macskája most makacs volt, nem hallgatott a gazdájára és utánam jött.
Amikor a falumba értünk csak az öregek voltak ott, mivel a többiek faluünnepre mentek a szomszédba. A lány bemutatkozott, a neve Sango volt. Majd Miroku-t egy kis faházban szállásoltuk el. Lázas volt, az eszméletét is elvesztette, ezen felül még reszketett is, a szervezetébe jutott méregtől, és a sok gonosz erőtől.
Nem tudták az öregek meggyógyítani, nekik már öregségükre csökken az erejük, és csak védelemre tudják használni. Folyamatosan csak ezt hajtogatták, Gyermekem neked sikerülni fog. Persze, ahogy azt ők elgondolták. Még semmi sem jutott az eszembe, hogyan lehetne talpra állítani Miroku-t.
Inuyasha egyre csak sürgetett. Nem is csoda, éreztem, hogy Kagome-ban már alig volt erő, de még kitartott. Majd az én házamba vittem őket, ami nem volt messze a másiktól. Sango inkább Miroku-val akart maradni. Shippo pedig velünk akart jönni, de inkább Sango-ra bíztam. Megkértem őt és az öregeket, hogy ne jöjjenek közel, mert egy olyan gátat képzek a ház köré, amely nem enged be semmit, a lélekrabló démonokat se, hogy ne érhessenek Kagome-hoz, így ne rabolják el a lelkét, ami a fizikai test halálához vezetne.
Miután bementünk hozzám, Inuyasha nagyon türelmetlen lett. Megpróbáltam lenyugtatni.
Ne aggódj, meg fogom menteni az életét, ha segítesz.
De azt mondtad, hogy… - és aggodalom ült az arcára.
Lehet, hogy mondtam valamit, de amilyen állapotban van Kagome, csak egy igézet segíthet. Azt viszont, én nem tudom megtenni, csak az, aki szereti őt. Ezért kell a te segítséged. – vágtam a szavába.
Mondjad, mit tehetek. – ekkor már megnyugodott, de a hangjában a félelem, hogy elveszíti, még mindig megvolt.
Akkor fektesd le ide. Előbb a külső sebeket gyógyítom meg, a tiedével együtt.
De nekem semmi baj…
Nem ellenkezel. Sérült testtel nem tudsz segíteni. – akaratoskodtam én is.
Ekkor egy egyszerű gyógyító igével rendbe hoztam a sebeit, mind neki, mind Kagome-nak. Ebben a varázslatban az a jó, hogy még a szakadt ruhát is újjá varázsolja. Szó szerint.
Ezzel megvagyunk. De akkor lássunk már hozzá. – türelmetlenkedett Inuyasha.
Rendben. Előre leszögezem, ez a varázslat igen érzékeny. Tehát pontosan azt kell tenned, amit mondok. Megértetted?!
Igen, meg. De kezdjük már. – ekkor már majdnem nekem akart esni, hogy kinyomja belőlem a szuszt is, mert még szöszmötöltem egy kicsit.
Kellenek ezek az eszközök, előbb egy rituálét vezetünk le. És csak erősen összpontosítanod kell majd arra, hogy mit is érzel valójában Kagome iránt. És ne titkolj el semmit. Mert ha megteszed, nem fog visszatérni soha. És ez a varázslat az erőd rövid ideig tartó lecsökkenését is okozza majd.
Rendben. Csak Kagome gyógyuljon meg.
Ez a gyógyító varázslat az én életembe kerülne, ha azt menteném meg, akit szeretek. De mivel én nem ismerem Kagome-t ezért nekem, nehéz lenne őt visszahozni az élők közé. Mivel Inuyasha viszont szereti, legalábbis ezt tudtam a gondolataiból is kiolvasni, neki sikerülhet, és csak az erejének egy részére lesz szükség.
Majd elkezdtem mormolni a varázslatot, és a rituálét a lány körül. Inuyasha értetlen, és nyugtalan arccal nézte, hogy mit csinálok. De nem kötött bele semmibe.
Istennő, aki minden felett uralkodsz,
Hű követőd szól most.
Ezt az embert menteném meg,
Így a rituálét véghezviszem.
Segíts nekem,
S cserébe tét e félszellem ereje.
Ha az utunk eltér a céltól,
Az ereje sem ér többet attól.
Bármi történjen szavát nem szegi.
Mivel e lányt szívből szereti.
Inuyasha erre felkapta a fejét, de nem szólt semmit. Majd elkezdtem az áldozatbemutatást.
Mozsaram az életem, most az összetevőket keverem.
2 nadragulya bogyó, mi jelképezi az újulást,
1 szál vérehulló fecskefű, mi igen keserű
1 kis macskagyökér, mely jelképezi a macska 9 életét
Így ad egyet belőle, s vész el egyet egyszerre.
Kell még szomorúfűz kérge, mi az elmúlás jelképe
És az árnyorchidea szirma, mi az újjászületés virága.
Most összetöröm ezeket.
Kell még 1 könnycsepp, mi az életét adja,
És kell 1 csepp vér, mi az erőt elkobozza.
Odahívtam Inuyasha-t, aki nem értett semmit. Letöröltem egy cseppnyi könnyet az arcáról, ami az ijedtségtől folyt ki szeméből. Valamint a Sárkánytőrrel, ami családom ereklyéje, megszúrtam az ujját és csöpögtettem a mozsárba. Erre elkezdett dúlni-fúlni, hogy mit művelek itt, de megnyugtattam, hogy ez is a rituálé része.
A szentelt víz is már az edény fogja,
A testén megjelent a szent kör rajza.
Kagome homlokára rajzoltam föl, egy 5 ágú csillagot, ami egy körben helyezkedik el. Ezt egy hennával tettem meg.
A hanyou homlokán is már készen van.
Ez azért kellett, hogy a gyógyításnál Inuyasha erejét vegye el, ne pedig az én életemet. Le akarta kaparni, mivel zavarta, de ez a henna varázslattal volt megerősítve, így csak én távolíthattam el.
Most az angyalpor következik, egy marékkal.
Amit a jelképre helyezek, mindkét homlokra,
A por segít a felébredésben,
S az erő ideiglenes elvételében.
Ekkor megkértem, hogy jöjjön mögém és tegye azt, amit mondok. Szó nélkül engedelmeskedett.
Most ez a gyógyital, következik.
Mit e szent tálból, nyújtok áldozatul.
Ezután Kagome szájához tettem a tálkát, és megitattam vele.
Ha kiitta az összeesset, az élete újra elkezdődhet.
Mikor a kellő helyre tettem Inuyasha kezét, és az enyémet is, ami a szem és a szív fölött helyezkedik el. Ezt mondtam neki.
Inuyasha. Most összpontosíts az érzelmeidre. De vigyázz! Ne kalandozz el.
Rendben.
Csukd be a szemed és gondolj azokra a pillanatokra, amiket Kagome-val éltél át. Lehet jó vagy rossz, csak rá gondolj. A többi az én dolgom.
Ekkor lecsukta a szemét és visszaemlékezett. A gondolatiban olvastam, így én is átéltem minden pillanatot. Közben a gyógyerőm segítségével, még rátettem egy lapáttal a gyógyulásra.
Az én szemem nyitva volt, így láttam az egész folyamatot. A kezünkből fehér fény áradt, Inuyasha keze volt az enyém alatt, és a gyógyító erőt az ő közvetítésével juttattam Kagome testébe. A lány teste megemelkedett, valamiféle ragyogó köd szállt a testébe, olyan volt, mint a lélek.
Közben Inuyasha vesztett az erejéből, és kezdett emberré válni. Mikor már teljesen átváltozott, a fáradtságtól összeesett és rám borult, ezzel párhuzamban, Kagome visszanyerte az eszméletét.
Inu… yasha… – csak ennyit tudott mondani, majd ismét elájult, de már nem állt élet s halál között.
Amikor már a varázslatnak vége lett. Akkor átvizsgáltam Kagome testét, és meglepő dolgot vettem észre. Azt előtte is furcsálltam, hogy amilyen nagy sebet kapott, egy átlagos halandó nem élte volna túl, még akkor sem, ha ilyen tiszta aurája van, mint neki. De sikerült rájönnöm. S lőn világosság. Gondoltam magamban.
Várandós volt. Három pici magzatot hordott a szíve alatt, ők védték meg anyjukat, köszönhetően annak, hogy apjuk félszellem. Vagyis az apa nem más, mint Inuyasha. Szerintem egyikük se gondolta volna, még álmában sem, hogy közös gyermekeik fognak születni. És használva a jövőbe látásomat, megállapítottam két fiúnak és egy lánynak fog életet adni Kagome, 8 és fél hónap múlva.
Valamint, mivel Inuyasha erőt adott neki, ezért néhány tulajdonsága is átszállt rá, például neki is lettek fülei stb. tehát ő is valamilyen részben kutyaszellem lett. Inuyashat a tárgymozgatásomnak köszönhetően a földre fektettem – nekem kicsit nehezen ment volna a fizikai munka –, közvetlen Kagome mellé. Még mind a kettőjüknek pihenni kellett.
Pár perc múlva, Kagome hirtelen felriadt, de nem bírt felülni.
Inuyasha!!! Hol van?! És te ki vagy? – kérdezte zaklatottan.
A nevem Kimiko. És Inuyasha ott fekszik melletted. Megmentette az életed.
Megmentette… És hogyhogy ember, hisz még nincs telihold.
Majd ha jobban leszel, mindent elmondunk, de most pihenned kell. Feküdj le. – és visszafektettem a földre.
De… De nekem Inuyasha-t…
Jaj. Te is olyan makacs vagy, mint ő. Te akartad, hogy ezt tegyem. Bocsáss meg. Ja amúgy anyuka leszel.
Miiiiii!!!!!! – rögtön elaltattam, úgy, hogy álomport szórtam a szemére. Nyugodt alvásra van szüksége. Ugyan ezt tettem Inuyasha-val is, és majd együtt ébrednek fel.
Miközben álmodtak, akaratlanul, de a kezük összekulcsolódott. Olyan aranyosak voltak együtt. Szép párt alkottak.
Odakint Sango és Shippo aggódott értük. Majd feloldottam a burok varázslatot és kimentem. Egyből odarohantak, és ezernyi kérdést záporoztak rám.
Mi van velük? – kérdezték egyszerre.
Nyugodjatok meg, minden rendben van. Csak pihenés kell nekik. Ne zavarjátok őket semmi féle zajjal, de bemehettek hozzájuk, ha akartok.
Sango jössz? – kérdezte Shippo.
Persze, mindjárt megyek. – válaszolt neki.
Akkor bent megvárlak. Siess.
Mondjad. Mi nyomja a szívedet. Látszik az arcodon. – kérdeztem Sango-tól.
Hát… szóval…
Aggódsz Miroku-ért? Vagy talán tévedek. – kérdeztem vissza.
Tévedsz. Én, nem aggódom csak… csak… Tudsz rajta segíteni.
Persze. Most már eszembe is jutott, hogy mit lehetne tenni, hogy talpra álljon. Csak ahhoz a mezőre kell kimenni. Ott nem okozunk kárt.
Jó rendben… Jöhetek? – kérdezte aggódó hangon.
Persze. A te segítséged lesz a legnagyobb, hogy segítséget nyújts nekem a gyógyításában. Még mindig eszméletlenül fekszik. – válaszoltam Sango-nak – Gyere ide!!! – mondtam hangosan, és csuktam be a szememet.
Te mit csinálsz?! – kérdezte értetlenül. Viszont meglátta Miroku testét lebegni a levegőben.
Hát ezt. – válaszoltam – Akkor gyerünk. Menjük a mezőre.
Pár perc után odaértünk.
Sango. Kérlek, tartsd meg. Majd mikor szólok, vedd le a kezéről a kötést.
De… akkor be fog téged szívni a lyuk.
Bízz bennem, és minden helyre fog jönni. Rendben?!
Megbízok benned. Csak szólj.
Tisztítótűz, jer elő. – mondtam hangosan – Mikor másodjára szólok, rakd vissza rá.
A fényesség megint megjelent a kezemen, mint a szellemekkel a harcnál. Mivel én ezt gondolati úton tudom irányítani, nem kell hozzá fűzér, hogy megfékezzem erejét. Úgy gondoltam, mivel a méreg, és a sok gonosz a szervezetében van Miroku-nak, ezért nem elég külsőleg megtisztítani. Belülről kell. Ekkor így kiáltottam.
Sango most. Tisztítótűz!
Ekkor levette róla a füzért. Miroku jobb keze és az enyém összekapcsolódott. Ugye az ő kezén levő feketelyuk szívta be azt, amit ért, míg az enyém a gyógyítás erejét sugározta ki magából. A környezetben nem tettünk kárt, mivel sikerült a két lyukat egymással bezárni, így közvetlenül a feketelyuk belsejébe jutott be a gyógyító energia.
Ahogy egymáshoz ért a kezünk, az erő Sango-t ellökte, aki ezáltal a földre esett. Majd elkezdtünk lebegni a föld felett kb. 1, 5 méterre.
Én éreztem, hogy az erő áramlik ki a kezemből és azt is, hogy általa Miroku kezd gyógyulni. Egy pillanatra kinyitotta a szemét, majd ismét eszméletét vesztette. Mikor már kezdtem nagyon gyengülni és már a földön térdeltünk, odaszóltam Sango-nak.
Gyere ide. Most segíts.
Jövök. – és odarohant, majd visszatette a fűzért Miroku kezére.
Én, mint egy hulla, kifeküdtem a földre, elterültem. Sango, ölébe fektette Miroku-t és simogatta az arcát.
Még nem fog felébredni, kicsit később. De amit látom, nagyon féltetted. – mondtam neki.
Igen, viszont olyan szokott lenni… - és elmesélt mindent, hogy Miroku miket művelt eddigi életében.
Teljesen meglepődtem. Majd mikor a beszélgetés végére értünk, visszamentünk a faluba. Miroku még mindig eszméletlen volt.
Egyből Kagome-t és Inuyasha-t mentünk meglátogatni, miután az öregekre bíztuk a szerzetest. Mikor bementünk a házamba, Shippo Kagome-nál volt és a füleit birizgálta.
Shippo, de ezt nem szabad. – mondta neki Sango.
De… nézd. Fülei vannak, mint Inuyasha-nak. – ekkor Inuyasha már teljesen visszanyerte az erejét, így visszaváltozott félszellem alakjába.
Mi! Az nem lehet. – lepődött meg Sango, mikor odahajolt Kagome-hoz, neki még többet kellett pihennie.
De bizony, hogy lehetséges. Ugyanis, mikor Inuyasha erejével segített meggyógyítani Kagome-t, az ő tulajdonságaiból is vett át. Ő majd akkor változik ilyenné, amikor Inuyasha emberré. Pont kiegészítik egymást. Egyébként Kagome ter… Upsz. – majd a kezemet a számra csaptam – Ezt inkább neki kellene elmondania.
Mégis mit?! – kérdezte Sango.
Semmi. Semmi. – próbáltam meg a válasz alól kitérni.
Azt… hogy Kagome terhes. – felelte Shippo – Én megéreztem. Lesznek majd olyanok, akikkel végre játszhatok ez olyan jó dolog. És nem állandóan csak pofonokat fogok kapni Inuyasha-tól.
Igen. Igen. De megkérhetlek, hogy kimennétek. Én is jövök, még sokat kell feküdniük. – majd már kinn is voltuk, a házam előtt.
Miroku felébredt. – szólaltam meg.
Igen?! – csillant fel Sango szeme – És ezt te honnan tudod?! – kérdezte.
Elfelejtetted. Boszorkány vagyok. Várjál felöltök egy másik alakot, még mielőtt rám is rám mászna.
Jó ötletnek találom. – mosolyodott el Sango.
Ekkor egy varázslattal, vén boszorkány külsőt vettem fel. Olyat, mint az öregek a faluban. Igaz tisztelnem kellene az időseket, de ez a tökéletes alak.
Nem tudja, hogy hol van. Mindjárt idehozom. Gyere ide!!! – szólaltam meg megint.
Mi ez?! Mi történik?! Valaki segítsen már. – ekkor jelent meg előttünk 20 méterre Miroku a levegőben – Sango, mi folyik itt?! – kérdezte, miközben próbált volna ellenállni.
Ekkor Sango elnevette magát. Én közben kézmozgással „csalogattam", mert már elfáradtam, már, ami a gondolati vezérlést érinti.
Mi ilyen vicces?! Valaki épp most próbál meg elrabolni.
Dehogy akarnak. Csak én hoztalak ide. – mondtam öreg hangon.
Néném, te ki vagy? – kérdezte értetlenül.
Az, aki megmentette az életed. – válaszolt neki Sango – Kimiko-nak hívják.
Mivel Miroku gondolatai olyanok voltak, mint egy nyitott könyv, akaratlanul is olvasni tudtam benne. Sajnálatomra, kezdte sejteni, hogy ez nem az eredeti alakom. Mivel, amikor kinyitotta szemét a gyógyításánál látta azt, hogy, hogyan nézek ki valójában.
Köszönöm a segítséged.
Közben ez járt a gondolatában. „Tényleg ő az, aki megmentette az életem, vagy akkor csak képzelődtem, álmodtam azt a fiatal lányt." Töprengett el.
Inuyasha és Kagome hol van? – kérdezte egy percnyi csönd után.
Itt fekszenek bent, pihenniük kell. – mondta Sango. Látszott rajta, hogy megkönnyebbült, mikor Miroku egészségesen állt előtte, de nem mutatta ki az érzéseit. Pedig szíve szerint a nyakába ugrott volna a szerzetesnek. Én láttam az elméjében, hogy miért nem tette meg.
Akkor jó. Már féltem, hogy valami komolyabb bajuk lett. – válaszolta.
Lett is, csak sikerült őket időben meggyógyítanom. Ugyanúgy, ahogy téged is. – feleltem Miroku-nak.
Nincs valami élelmetek. – kérdezte Miroku – Mert már bevallom, igen megéheztem.
Én is. Én is. – mondogatta Shippo.
Várjatok. Mindjárt meg lesz terítve a közösségi házban. Kövessetek. – majd elvittem őket oda, ami a falu közepén állt, és leültettem őket a kis asztalhoz.
És elkezdtem mondani egy varázslatot, amivel terülj-terülj asztalkát, tudok bármikor készíteni.
De én ostoba, nem számoltam azzal, hogy az álcázó varázslat és ez, egyszerre nem fog működni. De már késő volt, hogy abbahagyjam ezért, míg le nem zajlott, addig az eredeti alakom volt látható. Igaz csak egy pár pillanatig tartott, de elég volt ahhoz, hogy Miroku-nak összeálljon az egész történet.
Hirtelen felugrott, és azt mondta.
Ez nem a te alakod. Mi vagy egyáltalán?! – kérdezte. Sango féltő arccal nézett hol rám, hol pedig a szerzetesre.
Rájöttél, tessék. Ez az eredeti alakom. – mondtam először öreges hangon, majd átváltoztam, így immár, fiatalos külsővel rendelkeztem. – Boszorkány vagyok, most örülsz?! – kérdeztem tőle.
Igen. – majd odalépett hozzám, megfogta a kezem – Lennél a gyermekeim anyja.
Ekkor, amint láttam Sango-nál betelt a pohár, már adni is akarta volna neki a pofont, de gondolati úton lenyugtattam. Sango, én vagyok az Kimiko, figyelj. Leckéztessük meg alaposan, ez többet fog használni, mint az összes pofon, amit eddig kapott tőled. Erre Sango biccentett a fejével.
Hát… nem is tudom. Majd még megfontolom. – ezekre a szavakra Miroku kicsit elpirult, nem gondolta volna, hogy „megfontolom" a kérdését. – De most együnk. – és leültem én is az asztalhoz.
Már a Nap lenyugvóban volt a horizonton, amikor végeztünk az étkek teljes elfogyasztásával. Majd egyből a házam felé vettük az utat, hogy megnézzük a kis párost.
Mikor odaértünk, még mindig aludtak, de most már egymás karjaiban. Lehet, hogy valamelyikük felébredt közben és odahúzódott a másikhoz. Azt tudtam, hogy majd csak másnap fognak felébredni. Elég nagy megterhelés volt nekik az, ami azon a napon történt.
Shippo is elég fáradt volt, és elszállásoltam Sango-val együtt a közeli házikóban. Ahogy letette a fejét, már el is aludt. Hát nem is csodáltam, hogy a kölyök ilyen gyorsan bedobta a szunyát, hisz amennyit megevett, hogy már majdnem szét is pukkadt. Végül a teli pocak altatta el.
Sango még egy darabig nézte, ahogy alszik Shippo, majd megkérdezte.
Hol tudnám magam kicsit felfrissíteni?
Gyere. Én is oda akartam indulni. Menjünk együtt. – mondtam Sango-nak.
Hát akkor jó éjt mindenkinek. Én visszavonulok aludni. – mondta Miroku, de olvasva a gondolataiban, megtudtam, minket akar majd követni.
Jó. Szia. Aludj jól. Ugye tudod, merre kell menni? – kérdeztem tőle.
Persze, arra van… Azt hiszem. Sziasztok. – és már indult is.
Szia. – köszönt el Sango is.
Nem fáradt egy cseppet sem. – mondtam Sango-nak, mikor Miroku kellő távolságba ért, így nem hallhatta a hangomat – Követni akar minket a forrásig. De ne aggódj. Kitolok vele. 30 m-nél közelebb nem tud majd jönni.
Megnyugtattál. Mikor Kagome-val fürödtem mindig ott lebzselt valamelyik bokorban. És persze, hogy minket bámult. Egyszer kétszer pofonban is részesült. – mondta Sango.
Nem kell félned. Utána pedig jöhet a leckéztetés. – jelentettem ki.
És mit terveztél?! – kérdezte Sango, igen érdeklődő illetve izgatott hangon. Már nagyon várta, hogy megkapja a szerzetes azt, amit megérdemel.
Az legyen az én titkom. De egy életre megemlegeti. – és elkezdtem kuncogni.
Miután a forráshoz értünk, egy burkot képeztem magunk köré 30 méter sugarú kör formájában. Ekkor még Miroku nem volt hozzánk közel, így nem került bele a kör belsejébe. Miután levetkőztünk, egyből belemártóztunk a kellemesen langyos vízbe.
Egyszer csak egy nagy puffanást hallottunk.
Mi volt ez?! – kérdezte Sango megijedt hangon, közbe az álláig merült a vízben.
Áh. Ne is törődj vele. Miroku-nak most volt egy megrázó élménye. Szó szerint. Szembe találkozott a varázslatommal, ami csak az állatokat engedi át magán, az embereket és egyéb démoni lényeket nem.
Már emlékszem… Hogy érted, hogy megrázó? Nem nagyon értem.
Semmi. Csak egy kis elektromosság van a burokban, így, aki hozzáér és nem állat, vagy bogár. Azt kisebb áramütés éri. De nyugodj meg nem halálos, csak ellöki pár méterre. – ekkor Sango elnevette magát.
Ez is bőven elég lecke lenne számára. – mondta Sango.
Én azért jobbat találtam ki. Az biztos hatásosabb lesz. Garantálom. – majd folytattuk tovább a fürdőzést.
Miroku még nem adta fel, hogy meg les minket fürdőzés közben, mert még egy-két alkalommal, hallottam puffanásokat. Nem tanult az első esetből sem, na meg a többiből sem.
Kicsit később Sango így szólt.
Kimiko, én inkább visszamegyek a faluba, és megnézem Inuyasha-t és Kagome-t, hogy jól vannak e.
Rendben. Én még maradok egy picit. A falat leengedem, miután felöltöztél.
Te egyedül akarsz maradni! Nem veszélyes ez egy kicsit? – kérdezte.
Nekem semmi bajom nem lesz. Nem kell félteni. Végeredményében boszorkány vagyok. Vagy nem?!
Jó. Akkor én mentem is. – a ruháját közben magára öltötte, majd elindult.
A fal már nem létezik. Nyugodtan tudsz közlekedni. Ez a fénygömböc, majd visszavezet téged.
Ekkor összecsuktam a kezemet és összpontosítottam, majd egy izgő-mozgó gömb jelent meg a kezemben mikor kinyitottam. Kirepült és cikázott ide-oda közben aranyos ciripelő hangot adott ki.
Köszönöm, magamtól lehet, hogy eltévedtem volna. – és elindult, követve a kis lényt.
Rendben. Majd később megyek én is. – mondtam Sango-nak.
Miután Miroku észrevette, hogy nincs fal, közeledni kezdett. Mikor észrevette, hogy jön felé valaki elbújt a bokorban. Az a valaki Sango volt. Majd ismét elindult a forrás felé, mikor odaért, észrevette, hogy még fürdök.
Én megláttam, hogy ott van, de nem tettem hirtelen mozdulatokat, nehogy azt higgye, hogy tudom, mit csinál.
A boszorkány erőmnek köszönhetően látok sötétben is. Így azt is láttam, hogy milyen fejeket vágott, miközben én fürödtem. A szája tátva volt, a szemei kigúvadtak, nem hitte el, hogy valóság vagyok. Lehet, kicsit egoistának hangzik, de tényleg jól nézek ki.
Majd lassan kijöttem a vízből egy szál Ádám-kosztümben, azaz anyaszült meztelen. Erre ő majdnem elájult, és hirtelen leült a földre. Ekkor egy gallyat eltört, ami ugye nesszel járt. Hallottam, de nem törődtem vele. Persze ő azt hitte, hogy tényleg nem hallottam, pedig akkora zajt csapott, mint egy elefánt a porcelán üzletben.
Azt láttam, hogy teljesen elvörösödött, mint a rák, amit forró vízbe raknak. Ekkor lassan elkezdtem felöltözni, szemeivel követte minden mozdulatomat. Mikor már minden ruha rajtam volt, így szóltam.
Miroku most már előjöhetsz… - ekkor a földre vetette magát, hasaló pózba, és úgy tett, mint aki nem lenne ott. Mintha engem ilyen módon, át lehetne verni.
Tudom, hogy ott vagy. Hallottam az előbbi kis gallyeltörő produkciódat is. – ekkor felkelt és átvágott a bokrok között.
Bocsáss meg. Nem akarta, de… de… Honnan tudtad, hogy ott vagyok?! – váltott gyorsan témát.
Elfelejtetted, hogy boszorkány vagyok. Én mindent látok, és hallok.
Áh, tényleg… - majd lesütötte a szemét.
Van egy kérdésem. – majd közelebb léptem hozzá, ez már a leckéztetés pillanatainak első lépései voltak.
Mondjad, miben állhatok a rendelkezésedre.
Hát… remélem állni is fog. – mosolyodtam el.
Micsoda?! – nézett rám értelmetlen fejjel.
Lennél a gyermekeim apja. – kérdeztem tőle. Ez már a kőkemény büntetés kezdete volt.
Jó… jól… jól hallottam. – kezdett el dadogni, és teljesen belevörösödött.
Igen. – erre rávetettem magam.
Általában nem ilyen a természetem, de a Cél szentesíti az eszközt, elv szerint cselekedtem. Ő nem tiltakozott, és hevesen, forró csókokkal borítottuk be egymást. Ekkor a forrás partján feküdtünk, én rajta ültem. A férfiassága kidomborodott a ruháján, jól érezhető volt. Lekerült a kimonója felső része, az én mellvértem is.
Na, és ekkor jött a csel. Mivel tudom a testemet úgy is irányítani, hogy a gondolataim más agyában járnak, így lelkiismeretként kísértettem Miroku elméjében szeretkezés közben. Persze egyre több ruha került le, és egyre izzott körülöttünk a levegő is, igaz, ez nem a szerelem izzása volt, hanem az erotikáé.
Az agyában így kezdtem a leckéztetést.
Tényleg ezt akarod. – szóltam neki, gondolati úton, úgy, hogy a hangom nem volt felismerhető.
Te ki vagy? – kérdezte magában. Ekkor kicsit megriadt az arcán is látható volt ez. Közben csókokkal borítottam be a mellkasát és haladtam egyre lejjebb.
A lelkiismereted vagyok, a boszorkány ereje keltett életre, eddig csak meghúzódtam benned. De most feltörtem a mélyről.
És mit akarsz?! – közben már csak a fehérnemű volt rajtam, rajta meg már csak az alsógatya.
Nem az számít, hogy én mit akarok, hanem az, hogy te mit akarsz. Te tényleg azt, hogy ettől a boszorkánytól legyenek gyermekeid. Nem pedig attól, akit szeretsz… Például Sango-tól… - válaszolta a „lelkiismerete".
Te meg mit kötekszel? Ő az első, aki azt akarná, hogy én legyek a gyermeki apja. – förmedt a „lelkiismeretére".
És honnan tudod, hogy Sango ezt nem akarná. – válaszoltam a „lelkiismerete" hangján.
És te honnan veszed, hogy ő akarná?! – kérdezte szinte felháborodott hangon „önmagától".
A lelkiismereted vagyok. És én érzek olyan dolgokat is, amiket te nem. Vágod a témát?
De… szeretem őt… Csak… nem viszonozza. – ekkor a belső hangja Miroku-nak, igen szomorúvá vált, ez az arcán is megjelent.
Ő viszonozná, csak te állsz rosszul a dolgokhoz. Az az első nálad, hogy megfogd a fenekét, vagy a mellét vagy a…
Jó. Jó. És ezzel akkor mit rontottam el? – ekkor a testünk már kis híján majdnem összeforrt. A mozdulatok vadak, és szenvedélyesek voltak.
Azt, hogy ő nem testiségen alapuló kapcsolatot szeretne tőled. – ezt már a saját hangomon mondtam, és nem az elméjében, hanem a fizikai világban.
Hé. Te mit csinálsz?! – förmedt rám Miroku, ekkor visszavettem a ruháimat.
Jól van, na. Mit aggodalmaskodsz? – majd furcsa fejjel nézett rám – Igen én voltam. Én játszottam el a lelkiismereted szerepét, hogy végre bevalld magadnak is az igazat.
De milyen jogon kutatsz az én elmémben? – förmedt rám, és magára vette azokat a ruhadarabokat, amik eközben valamilyen úton-módon lekerültek.
Azon a jogon, hogy végre kell neked egy kis leckéztetés, azok után, hogy miket műveltél.
Én?! – nézett rám ártatlanul – De nem tettem semmit.
Áh. Dehogy. Te egy hikari vagy. Nemde?! – néztem rá és próbáltam értelmes fejet vágni hozzá.
Jó. Nem teljesen vagyok angyal, de nem is vagyok shinigami.
Most nem ezen van a lényeg, hogy ördög vagy-e vagy sem. Hanem azon, hogy mindig a fenekét fogod meg, és elsőnek is, azt kérdezted meg tőle, hogy „Nem lennél a gyermekeim anyja?". Nem gondoltad, hogy egy kapcsolat nem azon áll, vagy bukik, hogy milyen testi kontaktus van köztetek. – förmedtem Miroku-ra, már majdnem veszekedésbe torkollott a leckéztetése.
De… én… ő…
Ne dadogj itt. Ő azt szeretné, ha egy meghitt pillanatban, amik eddig is történtek már veletek, nem a fenekét simogatnád, hanem például megfognád a kezét, vagy gyengéden magadhoz ölelnéd, de még akkor se járjon el a kezed.
De én… nem tudok…
Áh. Reménytelen eset vagy. Nem veszed észre a nyilvánvalót.
És mi lenne az?! – kérdezte Miroku.
Az, hogy Sango fülig szerelmes beléd, csak nem közeledik feléd, mert mindig eljár a kezed. És ezt a lányok kb. 99 %-a nem szereti. Erre te még nem jöttél rá. Na meg ott vannak mellé kísérőnek a pofonok is. A Hold istennője, csak ilyen pasikat lehet kifogni. – rimánkodtam, az ég felé fordulva a Holdra nézve.
De nem tudom, mit csináljak. Éreztem, hogy elrontok valamit, de valahogy nem tudtam soha rájönni.
Pedig ez a világ legegyszerűbb dolga. Csak ki kellett volna mondanod, hogy mit érzel. Ilyenkor nem a tetteken van a hangsúly, hanem a meghittségen, a lelki kapcsolat kialakításában. Mert a testiség nem elég. Én már tapasztalatból beszélek. Ilyen kapcsolatok előbb-utóbb, de inkább előbb zátonyra futnak.
Na, ha annyira okosnak érzed magad, akkor segíts nekem. – mondta Miroku.
Még szerencséd van, hogy Sango szeret, és az eddigi tetteid után sem utált meg. Na akkor lássunk hozzá a tanulásnak. Úgy érzem egy darabig itt fogunk még maradni. – és felálltam.
Engem nem zavar, csak azt akarom, hogy Sango-val minden helyreálljon. – el sem hittem, hogy ezeket tényleg az ő szájából hallottam, mármint azok után, amiket Sango mesélt róla.
Amúgy, nagyon aggódott érted. Miután megmentetted az életét, és nagyon beteg lettél. Egy percre se hagyott téged egyedül. – mondtam Miroku-nak.
Tudom. Éreztem a jelenlétét. – válaszolta.
Na. Akkor. Holnap elintézem, hogy majd az ajtóban álljon, a házamnál. Ott fekszik Inuyasha és Kagome. Reggel még úgysem fognak felébredni, de tudom, hogy Sango ott fog az ajtóban állni, mint ahogy ma is tette.
Jó. De én ezzel mit kezdjek? – nézett rám értelmetlen fejjel.
A feladatod egyszerű lesz… - és elmagyaráztam neki mindent. Még el is játszottuk, persze én játszottam Sango szerepét. Majd 1 óra elmúlásával visszamentünk a faluba. Mind a ketten aludni tértünk.
Reggel korán fenn voltam, és megnéztem Inuyasha-ékat. Ugyanúgy feküdtek egymás karjaiban, mint előző nap. Vittem be nekik reggelit, hogyha felébrednek tudjanak mit enni. Ekkor Sango jelent meg az ajtóban. Én épp meditálást folytattam. Gondolati úton szóltam Miroku-nak. Gyere ide. Sango itt van, tegyél úgy, ahogy azt tegnap elterveztük.
Majd pár perc elteltével megláttam a szerzetest. Odament Sango-hoz. Miroku, jobb kezét Sango vállára rakta, és megkérdezte tőle:
Aggódsz értük?
Persze. Ki ne aggódna. – válaszolta a lány.
Például én. Tudom, hogy Kimiko kezei alatt meg fognak gyógyulni. Látod! Már azért jobban vannak, ha így alszanak. Nem?
Ekkor Miroku kezét lecsúsztatta Sango kezén és megfogta a kezét. (Tudom értelmes megfogalmazás, de máshogy nem tudtam.) Sango erre elpirult. Miroku komoly fejet vágott, és nézte az alvó párt. Ekkor Sango Miroku-ra nézett. Teljesen meglepődött, nem sejtette, hogy a szerzetes ilyen is tud lenni.
Sango. – szólt Miroku.
Igen… - a lány zavarba jött.
Majd Miroku, Sango kezét a szívére tette, másik kezével átölelte a derekát és gyengéden magához húzta. Sango teljesen elvörösödött nem tudta, hogy mit tegyen, így hagyta, hogy minden menjen magától. A szerzetes mélyen a lány szemébe nézett, aki ettől még inkább elpirult.
Szeretnék bocsánatot kérni mindenért, amit eddig tettem, és ezzel neked kellemetlenséget okoztam.
Miro… Miroku… én… – szóhoz sem jutott Sango.
Csak szeretném, ha tudnád, hogy én mindig melletted leszek és soha nem foglak magadra hagyni. – Sango még mindig nem talált szavakat, így némán állt és lángoló arccal nézett Miroku szemébe. Én meditálás közben fél szemmel figyeltem az eseményeket.
Csak azt akartam mondani, hogy… hogy… – dadogott Miroku.
Ekkor Sango-hoz szóltam gondolati úton: Ne kéresd már magad, most akarja bevallani, hogy szeret. Csak kicsit félénk. Tegyél már te is valamit, ne csak állj ott, mint a cövek. Sango így válaszolt: Ne okoskodj. Egyébként lehet, hogy nem is azt akarja mondani. Erre én: Szerinted mire való a gondolatolvasás?! Sango már nem válaszolt és folytatódott a beszélgetés köztük.
Csak annyit akartam mondani… - szólt Miroku, de Sango a szavába vágott.
Ne mondj semmit. – és mutatóujját a szerzetes szájára rakta, jelezve „Most ne dumálj!" pillanatot.
De én…
Tudom, mit akarsz mondani, örülök neki. – és Sango közelebb hajolt Miroku-hoz majd megcsókolta. Én elmosolyodtam. A szerzetes kicsit meghökkent, de nem tiltakozott. Igaz, miért is tette volna. Majd mikor annak az érzéki, és forró csóknak vége lett. Mindketten mosolyogva néztek egymásra. Majd azt a csöndet Miroku halk szava törte meg.
Szeretlek. – hangzott a szájából.
Én is. Te kis buta. – válaszolt Sango. Majd még egy-két puszi követte egymást, és én közbevágtam.
Öhöm. Öhöm. – próbáltam krákogást imitálni – Nem akarlak titeket megszakítani, de itt az idő, hogy felébresszem ezt a két álomszuszékot.
Rendben. – válaszolta Miroku, ekkor Shippo rohant be az ajtón.
Hogy vannak? – kiabálta.
Kimiko most fogja őket felébreszteni. – szólt Sango.
Megkérlek titeket, hogy ne szóljatok nekik. Se arról, hogy családalapítás várható, se pedig arról, hogy Kagome teliholdkor át fog változni.
Jó. Csak ébreszd már fel őket. – türelmetlenkedett Shippo.
Ekkor lebegés közben – mivel meditálásnál nem hat rám a gravitáció – alulról felfele induló kézmozgást végeztem közvetlen a testem vonalánál, mivel párhuzamosan tette, így a pár is egyszerre ébredt fel. Közben ezt mondtam:
Ki most aludt, ébredjen fel.
Új nap vár ránk, s az élet ismét kezdődjék el.
Mikor kellő magasságba, azaz a szívem vonalába értem vízszintes mozgást végeztem a kezemmel így Kagome és Inuyasha teljesen felébredt. Sango, Miroku és Shippo arcára mosolyt csalt ez a pillanat. Shippo egyből Kagome-hoz akart rohanni, de Miroku visszatartotta, nehogy félbeszakítsa a pillanatot.
Kagome Inuyasha kezében feküdt, mindketten az oldalukon. Kagome kicsit lejjebb helyezkedett el Inuyasha szíve magasságában. Egyszerre nyitották ki a szemüket. Kagome felnézett Inuyasha-ra, aki elmosolyodott és ezt mondta.
Szia. Örülök, hogy jobban vagy. – ekkor Kagome elpirult.
Köszönöm. – és közelhúzódott hozzá, erre Inuyasha meglepődve gyengéden átölelte őt. Számukra külvilág nem létezett.
Bocsássatok meg. Nem akarom megzavarni a pillanatot, de jó lenne, ha végre ennétek is valamit, hogy visszanyerjétek az erőtöket. – szóltam közbe.
Mi? Ki? Hol? – mormogta Inuyasha. Ekkor mindketten felriadtak, és mikor észrevették, hogy mindannyian őket nézzük, ellökték egymást.
Hol vagyok? Inuyasha te meg mit csinálsz? – kiáltott fel Kagome – Osuwari!!! – és egy hatalmas csattanás. Inuyasha a földön feküdt kiterülve. Majd elkezdtek veszekedni. Közben Sango így szólt:
Ezek ketten soha nem fognak úgy a másikhoz szólni, hogy ne legyen belőle a végére veszekedés.
Ezekre a szavakra elmosolyodtunk. Egyszer-kétszer még hallottuk, hogy Osuwari! És egy nagy, BUMM kísérte. Mi eközben kisétáltunk.
Elmondhatjuk, hogy ezek ketten már jobban vannak. – szólt fel Miroku.
Egész nap csak veszekedést lehetett a házamból hallani. Ebédidőben vittem be nekik ételt, majd látni véltem, hogy a kunyhóm kész rom. Amit csak értek egymáshoz, vagy a földre hajították, de azért a reggelijüket elfogyasztották. Nem aggódtam, mert egy egyszerű varázzsal mindent helyre lehet állítani.
Mikor beléptem, csönd lett. Kagome megköszönte az ételt, viszont miután kiléptem megint elkezdődött a kiabálás.
Miroku és Sango nagyon összemelegedtek. Egész nap nem csináltak semmit, csak a forrás mellett ültek, szótlanul. Néha azért megtörték a csendet, és beszélgettek. Közben egy-két csók is elcsattant.
Shippo és Kirara a mezőn játszottak a többi gyerekkel, mivel reggelre mindenki visszaért a szomszédos falu ünnepéjéről.
Majd késő délután is bementünk Kagome-hoz, és Inuyasha-hoz.
Nem értem, hogyha szeretik egymást, miért veszekednek? Miért nem tudnak egymás mellett nyugodtan megmaradni? – kérdeztem Sango-tól.
Amióta ismerem őket, folyamatosan ezt csinálják. Persze, volt olyan pillanat, amikor nem, de ez elég ritkán fordult elő, mikor mi is ott voltunk. – válaszolt a kérdésemre.
Mikor beléptünk már lenyugodtak, és csak szótlanul, durcásan ültek egymásnak hátat fordítva.
Bocsássatok meg. Csak érdeklődnék, hogy nincs e valamilyen kérdésetek, azzal kapcsolatban, hogy mi folyt itt azalatt a másfél nap alatt, amíg aludtatok.
De. Nekem van. – jelentette ki Kagome, miközben felállt – Amikor felébredtem, te azt mondtad, hogy anyuka leszek. – erre Inuyasha felkapta a fejét, persze a többiek tudták miről van szó – Hogy értetted ezt? – és nézett rám értetlenül.
Hát… szóval… Leszögezem ez nem az én varázslatom következménye volt, hogy Inuyasha az apa.
Miiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!! – kiáltott fel Inuyasha – Apa leszek! – és halál sápadt fejet vágott, a többiek persze elmosolyodtak az eseményekre.
Kagome. Neked gyermekid fognak születni, kb. 8 és fél hónap múlva. – ekkor Kagome elájult, de Inuyasha időben elkapta.
Kagome… ébredj fel… - legyezgette Inuyasha Kagome-t.
Hagyjad. Mindjárt jobban lesz. – odahajoltam hozzá, kezem a homlokára raktam, erre fel is ébredt.
Ugye ezt nem mondod komolyan. Még csak 16 éves vagyok. Mit fognak hozzá szólni az iskolában? Nem is járok majd be. Megint nagyapa fog valamilyen hazugságot kitalálni. De az sem jó. És mit fog majd édesanyám szólni, vagy Sota.
Ne aggódj, egy kis bűbáj, majd elrejti. Olyan leszel mások szemében, mint azelőtt, ha megjelenik a kis pocakod.
Ezt én sem hiszem el. Bár édesanyám itt lehetne. – dünnyögött Inuyasha, aki még mindig a legyengült Kagome-t tartotta kezében. De a lány most nem ellenkezett. Valahogy ez a hír megváltoztatta mind a kettőjüket. Közben Sango, Shippo és Miroku az ajtóban figyelte az eseményeket.
De, hogy lehet ez, hisz együtt sem voltunk úgy. – mondta Kagome.
Szerintem akkor lettél várandós, mikor Naraku ellen egyesítettétek az erőtöket. Néhány ilyen esetben megtörténik az is, hogy a DNS-ek kicserélődnek. Ezek vezetnek néha terhességhez is.
Aha. Még most sem értem. – mondta Inuyasha.
Te soha nem is értesz semmit. – felelte Kagome. Megint el akarták kezdeni a veszekedést.
Ácsi. A kismamát kímélni kell. Nem szabad, hogy fizikai vagy lelki megterhelés érje.
Bocsáss meg. Nem akartam ezt. – mondta Inuyasha és átölelte a lányt, majd adott neki egy csókot, igaz csak az arcára, de elég volt, hogy Kagome teljesen vörös legyen, mint a cékla.
Semmi baj. – válaszolta. Meg volt lepődve, hogy Inuyasha ilyen gyengéd is tud lenni.
Na, ha ezen túl léptetek jöjjön még egy hír. Ma telihold lesz. – mosolyogtam rájuk – Még 2 óra és a Nap lenyugszik.
Rendben. – mondták egyszerre.
Hát… a vacsora már kész van. Gyertek velünk a közösségi házba. Ott majd megbeszélünk egy-két dolgot, ha nem értetek valamit.
Sango! És a Shikon no Tama meg van? – kérdezte Kagome.
Igen. Sikerült megszerezni Naraku-tól, már csak 4 darab hiányzik belőle.
Akkor mehetünk. – majd Kagome felállt el akart indulni, de kicsit megszédült, így Inuyasha az ölébe vette. – Tegyél le! Mit csinálsz.
Még nem vagy jól. Ne makacskodj. Majd én viszlek. – felet Inuyasha. Kagome nem szólt egy szót se, tűrte, hogy Inuyasha a karjaiban tartsa. Így mentünk vacsorázni.
A vacsora elfogyasztása után, Sango és Miroku elmentek fürödni. Shippo és Kirara még játszottak kicsit. A falubeliek a telihold ünnepre készülődtek.
Mivel boszorkányok vagyunk, én, és a falusiak is, az erőnkhöz erősen kötődik a telihold. Mindig ünnepséget rendezünk, nagy tábortűzzel, rituális szertartásokkal. Ekkor ünnepeljük meg a Hold istennőt, és, hogy erőt adott nekünk. Ez már évszázados hagyomány nálunk.
A mi szertartásaink a világon is ismertté váltak, az összes boszorkány számára. Leginkább az, ami a napéj egyenlőség, és a telihold ünnepén esik egybe. Ilyen volt a mostani is. Több százan jöttek ide, mivel mi vagyunk az egyetlen boszorkányfalu a világon, akik ilyen tisztelettel adóznak. Ekkor avatjuk fel a 13 éves gyermekeket boszorkánnyá, és ilyenkor kapják meg erejüket. Kicsinek nem tudnák irányítani azt.
Mikor a nap lenyugodott megkerestem Inuyasha-t és Kagome-t. Az egyik fa alatt elaludtak. Inuyasha ölében feküdt Kagome. A jelek szerint már kibékültek. Az átváltozásukról így nem tudtak.
Odamentem és felébresztettem őket.
Kagome ébredj. Lement a nap. Inuyasha. Neked is ébresztő. – és „megbökdöstem" kicsit őket, majd kinyitották a szemüket.
Már ennyi az idő? – kérdezte Kagome – Inuyasha ember lettél.
Hááááuuu. (ez ásítás akar lenni szavakba öntve) Micsoda? Ja. Hogy ember lettem. – és dörzsölgette a szemét. Miután kinyitotta, ezt mondta - Juj.
Mi az Inuyasha mi a baj? – kérdezte Kagome a fiútól, aki igen meglepődött arccal nézett rá.
Hát… hát… ezek. – majd Inuyasha közelhajolt hozzá, és elkezdte birizgálni Kagome fülét, úgy, ahogy a lány édesanyja is tette régebben az övével. Én kicsit meghúzódtam és kuncogtam.
Ne piszkáld a füleimet… Várjál csak… Füleim vannak?! Ez hogy lehet?! – majd egy kisebb sikoltást lehetett hallani.
Ne ijedjél meg. Kifejezetten jól állnak. – majd Inuyasha elnevette magát.
Hogy képzeled… Osuwari! – Kagome ismét megszólalt, és Inuyasha ismét a földön hevert.
Kagome nyugodj le. Ez annak a következménye, hogy megmentette az életedet, cserébe pedig az erejét veszítette el bizonytalan ideig. Ez volt az, amikor másfél napig aludtatok.
Mi!!! Hogy érted ezt?! Már nem értek semmit. – majd megfogta a fejét és a földre rogyott, de ahogy megérezte a füleit ismét sikított egyet.
Akkor szépen lassan elmesélem, csak nyugodj le. – mondtam neki.
Hogy nyugodhatok le. Hisz… hisz… én is olyan lettem, mint… mint ő. – és Inuyasha-ra mutatott.
Figyelj. Ez csak teliholdkor következik be, hogy ilyen leszel. Mint amilyen Inuyasha, amikor nincs telihold. Ugyan azokkal a tulajdonságokkal rendelkezel ilyenkor, mint ő. A gyermekeitek is ilyenek lesznek két fiú és egy kislány.
Szóval… hárman lesznek… – erre még inkább kiakadt. Inuyasha a szavakra, még az eszméletét is levesztette. Nem gondolta volna, hogy egyből három kölyök apja lesz.
Kagome, nyugodj le. Árt a kicsiknek, ha idegeskedsz. – próbáltam lenyugtatni.
Jó. Rendben. Lenyugodtam. – és az arcán tényleg a nyugodtság jelei voltak láthatók, de a gondolatai kuszák voltak.
Na. Szóval. Ott tartottam, hogy mikor te elájultál a Naraku-val vívott harc után, én gyógyítottalak meg. Viszont már majdnem meghaltál. Így az egyetlen varázslathoz, ami téged visszahozott az élők közé, az kellett volna, hogy én szeresselek. De mivel még nem is ismertelek, Inuyasha segítsége kellett, és az elméjéből azt olvastam ki, hogy szeret téged, úgy gondoltam, neki akkor majd menni fog. Így egy rituálét vezettem le. Majd mikor kezdődött a gyógyításod, Inuyasha-nak az erejébe került, hogy te felépülj, és mivel az erejét, úgymond átadta, vele egyszerre néhány tulajdonságát is.
Ez nekem kicsit bonyolult. De a lényege az, hogy mikor Inuyasha megmentette az életemet, akkor én is olyan lettem, mint ő.
Igen. Pontosan. Most már érted?!
Nagyjából, de keltsük fel Inuyasha-t is. – odament hozzá, fejét az ölébe fektette.
Na akkor felébresztem. – majd kezemet a homloka fölé helyeztem, összpontosítottam, és már ki is nyitotta a szemét.
Óh, de édes… nem is tudtam… – mondta Kagome, majd megcsókolta Inuyashat, aki kicsit értetlenül állt a dologhoz, de tetszett neki.
Ezt miért kaptam. – kérdezte egyből Inuyasha.
Hát azért te buta, mert megmentetted az életem, azzal, hogy szeretsz.
Mi! Én… nem is… de te… - majd nem hagyta Kagome, hogy befejezze a mondatot és ismét megcsókolta.
Én akkor nem is zavarok tovább. – és hátráltam a falu felé.
Majdnem éjfélig, se Sango és Miroku, se pedig Inuyasha és Kagome jelenléte nem tisztelte meg az ünnepséget. Már 300 boszorkány is jelen volt. Kicsit később ők is csatlakoztak, és velünk együtt mulattunk hajnalig.
Már majdnem a szertartás végéhez értünk, ami a nap felkeltét jelenti. Mikor az összes boszorkány egyszerre hallgatott el. Pont akkor, mikor az emberré vált hanyou és az emberből lett félszellem, azaz Inuyasha és Kagome lassan elkezdett visszaváltozni, mikor a nap sugarai megjelentek a horizonton. Majd az összes boszorkány egyszerre hajolt meg előttük. Nem értettem mi folyik itt, de én is követtem a példájukat. Sango és Miroku, akik szintén értetlenül álltak az eseményekhez, csak nézték, ahogy a boszorkányok hajlongtak. A párocska is furcsa fejet vágott.
Majd odarohant a boszorkányok legbölcsebbje és ezt mondta.
A jövendölés beteljesült. A pár kik egymás ellentétei telihold utáni első napsugaraknál válnak egyformává. S ők azok, kik a gonoszt legyőzték. Együttműködve minden sikerülhet nekik, a szerelem magzatjai, szülei nyomába lépnek majd.
Én értetlenül hallgattam, amit mond a bölcs boszorka. Ők is így álltak a történésekhez. Miután visszanyerték eredeti alakjukat, mindenki hazament, mármint azok, akik nem a faluban éltek.
Még pár napig nálunk maradt a kis csapat. Majd tovább álltak, hogy összerakják a Négy Lélek Szent ékkövét. Kagome és a félszellem, valamint Sango és a szerzetes párként távoztak a faluból. A jövőbe látásommal megtudtam, hogy majd lesz esküvő is, de nekik nem akartam erről szólni, nehogy megzavarjam az eseményeket. Én adtam egy sípot Kagome-nak ha szüksége lesz rám, valamilyen indokból a jövőben, fújjon bele és pár perc leforgása alatt, ott is, leszek.
Pár hónap elteltével jött is az első hang. Azért volt rám szüksége, hogy varázslattal eltakarjam a kerekedő pocakját. Szóba se jött számára, hogy elvetesse a gyermekeket, túl fontosak voltak számára, és az apjuk is. Nem törődött a külvilág hozzáállásával, és azzal, hogy még fiatal.
Mikor odaértem hozzájuk, turbékoló galamb pár fogadott. Nem engedték volna el egymás kezét egy pillanatig sem. Meglepetésemre Sango pocakja is kerekedett. Őt is megvizsgáltam, hogy minden rendben lesz-e, a gyermekkel. És megelégedettségemre igen. Egészséges kislányuk fog majd születni. Miroku nagyon boldog volt mikor megtudta a hírt, hogy „egészséges kislány", igaz fiúnak jobban örült volna, de így is felhőt lehetett volna vele fogatni. Majd ismét távoztam, ők pedig folytatták utjukat.
A következő hangnál azért hívtak, mivel meg akarták osztani velem azt az örömöt, hogy a babák elkezdtek rugdalódzni. Nagyon jóban lettünk, sokszor beugrottak a faluba mikor arra jártak.
Utána már Kagome szülésénél, mint bába voltam jelen. Kicsit nehéz volt neki, de megbirkózott vele. Főleg, hogy egy kis bűbáj is segítette a gyermekek világrajövetelét. Mikor Inuyasha kezébe adtam a gyermekit le kellett ültetni, mert az örömtől majdnem elájult.
Pár napra rá már Sango gyermekének születésénél kellett segítséget nyújtanom. Minden rendben zajlott. Mikor felsírt a kicsi Miroku el is ájult. Mi persze nevettünk. Majd megkért mind a két pár, hogy legyek gyermekik keresztanyja.
Közben én is megtaláltam az igaz szerelmet egy kezdetben halandónak hitt férfiben, de kiderült róla, hogy leszármazottjai őrzők voltak, így ő is rendelkezett boszorkánytudással, valamint erővel. Így egyből már keresztapjuk is lett a 4 csöppségnek.
Pár hónap múlva már dupla esküvőre voltunk hivatalosak. Sango és Miroku, valamint Kagome és Inuyasha állt oltárhoz. Mindenki ott volt, aki számított. Nagy csodálatomra még Inuyasha teljesen szellem bátyja Sesshoumaru, aki egy már szinte nővé érett lánnyal jött, ő volt Rin. De az oldalán egy másik lány is volt, ki inkább Sesshoumaru szerelmének tűnt, és boszorkánynak, neki is volt egy fiú gyermeke, aki apjára hasonlított. Meglepetésemre, a lányt még ismertem is. Ő is a jövőből jött, mint Kagome. De az ő történetüket már más elmesélte. Én nem bonyolódok bele.
Az esküvő 3 napig tartott, csodáltam is, hogy ekkora költségű ceremóniát, hogyan tudnak állni, hisz egyikük sem vagyonos család tagjai. De sikerült rájönnöm. Az a 300 boszorkány, akik azon a régebbi ünnepségen ott voltak, ők álltak mindent.
Majd a párommal, én is kis idő múlva összeházasodtam. A mi esküvőnket is a boszorkányok állták, mivel az őrzők egyetlen még élő leszármazottjának hordtam szívem alatt gyermekeit. 7 hónap múlva meg is születettek, egy fiúnak és egy lánynak adtam életet. Keresztszülőknek a kis csapatot kértük fel. A lányunknak Inuyasha-ékat, a fiunknak Miroku-ékat, akik boldogan vállalták.
Még nagyon sokáig tartottuk a kapcsolatot egymás között. És még most is fennáll ez a szoros baráti kötődés. Sokszor jártam a jövő Japánjában Kagome-val. De ő is inkább itt, a középkorban szeretett lenni, mint én is. Itt voltunk boldogok. A Shikon no Tama-t mindig magánál hordta, de az ereje megtöbbszöröződött a Naraku-val vívott harc után, ezért a szellemek már nem próbálkoztak azzal, hogy megszerezzék. Így nyugodt életet tudtak élni, a gyerekekkel, Inuyasha-val, valamint Sango-val, Miroku-val az ő kislányukkal. A neveket nem árulom el, és, hogy kivel mi történt, mert ez, már történelem.
Vége
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
